- Nagy fába vágtad a fejszédet a Hőseposszal. Az elején tudtad, hogy ilyen grandiózus lesz?
Sejtelmem sem volt róla, nem is ilyennek terveztem, sőt: a kötetben található Fajháború és Hőseposz címet viselő „fejezetnovellák” a többi szövegrésznél jóval korábban születtek, és teljesen önálló, lezárt elbeszélések voltak, melyeket először nem is akartam folytatni.
- Hogy jött az ötlet, hogy korokat átfogó regényt írj?
Apránként. Olvasgattam a M*-irodalmat, kiváltképpen a Summarium fajleírásait, és néhány rész - az elf-ork háborúk, Cranta, az erioni elf kolónia - különösen tetszett, szíveen olvastam volna többet a témában. Másfelől akkoriban sok 18. századi levélregényt olvastam, és megfogott a narráció, ki akartam próbálni, én mit tudnék kihozni belőle. Egyszerűen összeraktam ezeket: egy crantai krónika, mely összeköti a Negyed- és a Hetedkor eseményeit, és értelmezéséhez elfek is kellenek. Innen már csak egy lépés volt Ughjorbagan, az az ork vezér, akinek a legtöbb kapcsolata volt a crantaiakkal és az elfekkel. Ezen felül ott volt a két korábbi novellám, amelyeknek a cselekménye már eredetileg is Ynev múltjába helyeződött - ezeket is szerettem volna beilleszteni. Persze sokat kellett csiszolni őket ehhez.
- Úgy tűnik, Ynev fajai közül kiváltképp az elfeket kedveled. Igaz ez?
Valójában egyáltalán nem állhatom őket. Szerencsétlen kis lúzerkék, akikről eddig alig írtak valamit, és mindig mindenből vesztesen kerültek ki. Hanyatló, haldokló kultúra az övék, amelyre ráférne már egy alapos vérfrissítés. Igazából a történet miatt volt szükségem épp rájuk: kevés másfajú él kétezer évig.
- Az egyik szereplőd egy másik szerző, Indira Myles regényében is szerepel. Hitelesnek tartod? Mi a véleményed a szereplők kölcsönbe való „adásvételéről”?
Droquarrorról, a sárkány-driáqról van szó; amit ő a Shajaranban mond, szinte olyan, mintha én írtam volna, tehát igen, hitelesnek tartom. A szereplőkölcsönzést pedig kifejezetten szeretem, erősíti a világkoherenciát, és bóknak is beillik. A Hőseposzban például ilyen kölcsönvett alak Rauminen, akinek szerepeltetésére Wayne Chapman is rábólintott még annakidején.
- Az alapvetően pozitív kritika néhány helyütt megkérdőjelezte a regényed végét. Hogy is van ez a félelf luminatarral?
A regényem vége dramaturgiai téren sokkal jobban megkérdőjelezhető, mint a félelf luminatar kapcsán. Utóbbiról azonban nem szívesen mesélnék: létezik rá koncepció, de szívesebben írnám meg regényben, mint hogy itt nyilatkozzam róla. Legfeljebb annyit, hogy a vérfrissítéssel és az erioni elfek gondolkodásmódjával van kapcsolatban.
- Nagyon titokzatos vagy, de rendben. Akkor viszont térjünk vissza az első pontra. Hogy érted azt, hogy dramaturgiailag megkérdőjelezhető?
Egyrészt úgy értem, hogy néhány dolgot, például Shen betegségét és annak jelentőségét jobban ki kellett volna emelnem a regény folyamán, hogy a végén vele történő események igazán nagyot szóljanak. Másrészt pedig túl gyorsan zárul le a regény - erre Road Lee-nek ezen az oldalon is olvasható kritikája nagyon jól rátapint. Nem mondom, hogy az utolsó néhány oldal felesleges, viszont kicsit átgondolatlan, és hosszabban jobb lenne.
- Elég sok szereplőt mozgatsz. Nem aprózódsz el közben te magad? Akad olyan szereplő, akiben több van belőled? Van kedvenc?
Valóban elég sokat, elaprózásról azonban nem beszélnék: mindegyiküknek megvan a maga szerepe, az én szerepem íróként pedig nem az, hogy beléjük írjam magamat, hanem hogy életszerű karaktereket ábrázoljak (még ha ez nem is mindig sikerül). Éppen ezért azt sem tudnám megmondani, melyikükben van több belőlem, vagy melyikük kedvenc, mert mindegyiket én írtam. Megpróbáltam a bőrükbe bújni, az ő fejükkel gondolkodni.
- Hogy tetszik a borítód? Miért pont ez a jelenet?
Sok kritika is érte, nekem azonban változatlanul nagyon tetszik. Nem szívesen láttam volna rajta bárkit is a regény főbb szereplői közül, ugyanakkor Riával (a kötet grafikusa) olyat szerettünk volna, amitől a könyv szinte „leugrik a polcról”, és úgy érzem, ez sikerült.
- Egészen egyedi hangot sikerült megütnöd az írásoddal. Mi a véleményed a többi M* szerzőről? Melyik a kedvenc M* regényed?
Mit mondhatnék erre? Sokan írtak már M*-regényt, tehetségesek és kevésbé tehetségesek egyaránt, a jó regények közül pedig nehéz válogatnom. Nem tudnék kedvencet mondani, de több is van, amit szeretek, régiek és újak is.
- És ha tágabb a kérdés: olvasóként kit szeretsz? Tudnál ajánlani nekünk olvasnivalót?
Félek, hogy közhelyeket mondanék, mert rengeteget olvasok, de húszból tizenkilenc esetben szépirodalmat, és a Boccaccio, Shakespeare, Balzac, Tolsztoj neveket mindenki ismeri. Ha fantasyhez valamelyest közel állót kellene mondanom, akkor Szilágyi István Hollóidő című regényét ajánlanám, ami a török hódoltság idejébe visz minket, vagy a finn Mika Waltari Szinuhe című kötetét, aminek cselekménye az ókori Egyiptomban játszódik. Ha lektűrösebbre vágyik valaki, akkor ott van Robert Merle és Umberto Eco. Még Isaac Asimov is belefér nálam a regényeit átszövő gondolatisága miatt.
- Van példaképed az írásban? Akad-e valamiféle ars poeticád?
Nem mondhatnám. Az ember legyen jó és alapos abban, amit csinál, viselje el a kritikát, tanuljon a hibáiból, és vegye a kalapját, ha nagyon nem megy, de mindenki másként, másról, és végső soron egészen mást ír, nincsenek örökérvényű szabályok. Divatos irodalmi fogalmazással: minden új mű újraírja őket.
- Egyáltalán: hogy jött neked a gondolat, hogy írj?
Azt hiszem, először rá voltam kényszerítve, még az általános iskolában, hogy fogalmazásokat írjak, aztán a dolog megtetszett, és tízesztendős korom óta mindig írogatok. Hetedikes koromban már mögöttem volt vagy harminc novella és három kisregény, gimi elsőre pedig már megírtam az első M*-regényemet, ami (akárcsak a többi is) azóta is a fiókban pihen. Egyszer talán visszatérek hozzá, és a cím kivételével újraírom, mert a sztori váza nem is rossz. Ezek persze csak gyerekmunkák, de roppant szórakoztatóak a maguk naiv módján.
- Mi késztet írásra?
Megosztási kényszer és szereplési vágy. Kundera írja valahol, hogy az író egy olyan lény, amely legszívesebben üvegházban élne, hogy mindent lásson maga körül, és őt is lássák. Rám elég jól illik ez a meghatározás.
- Írnál/írsz mást is, mint M.A.G.U.S.-t?
Sokat verselek és írok, főleg novellákat, a valós világhoz és érzésekhez kapcsolva. Most éppen a történelmi regény mint műfaj érdekel, de még nem tudom, kezdek is vele valamit, vagy csak olvasom a szakirodalmát.
- Van valami titkos, nagy, távlati terved?
Mint mindenkinek, nekem is vannak, és mint a legtöbben, én sem szívesen osztom meg őket. Így bármi lesz is, mindig mondhatom, ’úgy történtek a dolgok, ahogy terveztem’.
- Rendben. Akkor kénytelenek leszünk kivárni. Köszönöm a beszélgetést!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
