| Bábjáték |
(részlet)
Az apró viskó lángokban állt, a füst messzire csapott. A könnycseppek hiába próbálták meg lemosni a Lerois arcára telepedett kormot.
A fák között csak az égő gerendák ropogása hallatszott. Gúnyos kacaj kelt táncra a füsttel.
Lerois fogai összecsikordultak, mikor sarkon fordulva saját képmásával találta magát szemközt. Két fellegszürke tekintet találkozott a pokollángok szorításában.
- Csakhogy kifüstöltelek végre!
Ramando csak kacagott. Teli szívből, mintha rég látott barátját üdvözölné éppen. Koromcsíkos kezében füstös pengéjű kardot tartott.
- Bosszút állni jöttél? Fel fogod perzselni az egész erdőt.
- Te két életet perzseltél fel, Ramando. Ez semmiség ahhoz képest.
A férfi abbahagyta a keserű nevetést. A háta mögött lángoló kunyhóra pillantott.
- Szemet szemért, mint a régi szép időkben, Lerois?
A másik dühödten szívott egyet a fogán.
- Nem, Ram. Érted jöttem, hogy rávegyelek: térj vissza apánk örökébe.
- Az örökébe! -kiáltotta Ramando da Gamarra karjait kitárva. Már nem kacagott; fivérének mégis úgy tűnt, egyetlen mozdulatával is kigúnyol mindent, amiért őseik szemrebbenés nélkül az életüket adták volna- Radovik Szívének szerető, ölelő karjaiba! Hah!
A füstös penge leereszkedett, hegye a földet súrolta. Ramando folytatta.
- Mintha egy vámpírral hálnál együtt napról napra, éjről éjre. Kiszívja a véred, s végül a szolgája leszel. Örökké odaköt.
Lerois megcsóválta a fejét; arcára sajnálkozó kifejezés ült ki. Ő nem engedte le a kardot- noha nem akarta bántani fivérét, mindvégig a mellkasának szegezte a pengét.
- Tévedsz, Ram. A Szívben rejlő hatalom lehet áldás, de átok is. Ha nem őrizzük, elszabadul; és jaj lesz Gorviknak, ha rossz kezekbe jut. Ez maga az élet, Ramando. A cél, amelyért érdemes küzdeni. Amelyért érdemes meghalni. Neked is. Mindanyiunknak.
Lerois fürkész tekintettel kutatta fivére arcát, de a mélységes undoron kívül mást nem látott rajta. Baljós előérzet borzongatta bőrét, akár valami nehéz, hideg füst. Ráébredt, hogy soha nem tudja fivérét visszacsalni a Gamarra-uradalomra.
- Mások évtizedekig keresik ezt a célt, Ram. Nekünk az ölünkbe hull; kár lenne eltaszítani magunktól.
- Ó, valóban -csóválta meg a fejét Ramando- Milyen kár, hogy te szívesen lemaradnál róla, nemdebár, Lerois? Milyen kár, hogy te nem részesülhetsz Radovik Szívének kegyeiben, fivérem! Igen, neked bizonyosan még keresned kell azt a célt.
- Hiába gúnyolódsz. Az igazat mondtam el. A valót, ahogyan annak a törvények szerint lennie kell.
Ramando gúnyosan huhogott fel; a kezében ismét megemelkedett a kard. A háta mögött ropogó lángok hevesen falták a kicsiny kunyhót.
- Törvények?! Miféle törvények? Gorvik törvényei? A bíboros törvényei? Radovik törvényei? Nem... másé. - megcsóválta a fejét - Lerois… ki hozta ezeket a törvényeket? Ki az a hatalom, akitől olyannyira rettegnünk kell?
Lerois hosszú ideig nem szólt; mereven bámulta a lángköntösbe boruló fákat. A szeméből könnycseppek csordultak ki- a fojtó füst egyre vastagodott körülöttük.
- Narra-orta ar R’naggol. A Kosfejű Úr törvényei ezek -mondta végül.
Ramando da Gamarra pár szívdobbanásnyi ideig nem moccant. Azután lassan, komoran megemelte a kardot.
- Ranagol egyháza nem ismeri el a Gamarra családot. Warnho önkéntes száműzetésbe vonult Radovik Szíve miatt; miért tartoznánk hát a Kosfejűnek bármivel is?
- Mert Radovik Szívében az ő hatalma rejlik. Ne is tagadd, Ramando, tudod te ezt. Tudod te. Ahogyan azt is, hogy a hit az egyház nélkül is létezik. Az Egyház nélkül is is engedelmességgel tartozunk Neki.
- Te, fivérem, talán -mordult Ramando da Gamarra- Én azonban nem. Nem vagyok Gorvik fia, nem vagyok Gamarra bárójának fia. Én csak egy senki vagyok.
Lerois fogai között szisszenve távozott a levegő. Reszelősen köhintett néhányat- a sűrű füst már csaknem bekebelezte őket. A forróság lassanként elviselhetetlenné fokozódott.
- Akkor vesd le apánk gyűrűjét, és takarodj a pokolba!
Szinte egyszerre szúrtak- Lerois valamivel előbb, mint fivére- ez azonban vajmi keveset számított. Az indulatok forrón lüktettek a halántékokbans a fivérek, akik egymás mellett nőttek fel Gamarra ködlepte uradalmán, most egymás vérét ontották.
Három csendülés volt csupán, a pengék jajszava messzire futott a tűzköntösbe öltözött fák között.
Ramando da Gamarra már harmadszorra döfte kardját az élettelen testbe, mikorra feltisztult a vérszín kábulat.
Hosszú, nagyon hosszú ideig nem tért vissza a Gorcrada közén megbúvó várba.
By ynev.inomi
| | |
AJÁNLOM AZ OLDALT
