| Lobogók hajnala |
Vezércsel
A Kyr birodalmi időszámítás 14 687. évében (Pyarron előtt 2596 - ban).
Prológus
- Nos? - Isshae Ianarak, Shulur Hatalmasa kifürkészhetetlen tekintettel vizslatta az árulót. - Itt az ideje, hogy végre hasznodat vegyem, Huszonegyedik. Esélyt kínáltam, hogy méltó bosszút állj egykori mestereden, de ne várj ezen kívül semmit. Ha elbuksz, nincs még egy lehetőséged.
Dartyr, aki jól tudta, hogy egyszer eljön ez a pillanat, készen állt a válasszal.
- Ceriak és a többi shadd komoly akadály Shulur útjában - jegyezte meg hanyagul, noha nagyon is tisztában volt vele, mekkora tétje van a játszmának, amibe kezdett. Amióta elfogadta Isshae ajánlatát, és kiadta a Szürke Tanács titkait, ideje java részét az Erődben töltötte. Bár korántsem sikerült kiismernie a folyton változó, a Hatalmasok akaratának engedelmeskedő épületszörnyet, még ennél is nehezebbnek bizonyult a falak közt folyó intrika megértése. Daumyr egyetlen hatalomként cselekvő urai a méreg, tőr és hitszegés vérre menő játszmáit vívták az óriás termekben. Dartyr sosem értette meg igazán, hogy ki, kinek az oldalán áll, és kétségeit tovább fokozta, hogy minden fontosabb kérdésben újabb hatalmi csoportosulások születtek: akik egyik döntés során ádáz ellenségei voltak, más esetben a legszilárdabb véd és dacszövetséget kovácsolták.
- Csupán az ostobák ismétlik ami egyértelmű - Isshae hangja már-már fenyegető élt kapott.
- Vagy azok, akik bizton tudják, az igazság kimondása előrébb visz az úton - vágott vissza Dartyr vekmerőn. - Mit érne meg Shulur Hatalmasainak, ha az összes shadd eltűnne e világból?
- Mit érnénk vele? - kérdezett vissza vállát vonva Ianarak. - Időnk van várni. A Szürke Tanács előbb-utóbb mindenképpen veszít. Miért ne élveznénk végig szánalmas vergődésüket?
- Még a shaddok sem látnak mindig a jövőbe - Dartyrnak nem okozott gondot, hogy felvegye a másik gondolatának fonalát. - Mi pedig még kevésbé tudhajuk, mit tartogat a holnap. Amit én kínálok, az maga az idő. Az idő arra, hogy Shulur bármely tervetét zavartalanul valósíthassátok meg. A tiszta terep előnyét ajánlom, ellenfelek nélkül.
- Hogyan, Huszonegyedik? - Isshae tudta jól, milyen emlékeket idéz fel ez a név Dartyrban, ám a másik uralkodott magán. A tét - mint oly gyakran az Erődben - ezúttal az élete volt.
- Tudnom kell, mit kínálsz nekünk, mielőtt megnevezem az árat - folytatta Isshae Ianarak..
- Minden shaddnak az Álomba kell merülnie időnként - válaszolta Dartyr rövid habozás után, s Ianarak elfojtott mosollyal nyugtázta, hogy az ifjú, még messze van attól, hogy az idegek harcában is állja a próbát. - Ott sebezhetetlenek. A lezárt Való -tornyokba pedig lehetetlen bejutni. De én… meg tudom akadályozni a visszatérésüket.
Isshae tűnődő arckifejezéssel lépett az asztalhoz. Saját cernjében voltak: a shadd nem maradt volna életben a többi Hatalmas területén, ahol a halott falak elzárták a külvilág erőitől. Shaddként Dartyr még nem uralhatta az elmúlást, ám apránként sikerült bizonyos haladást elérnie ezen a téren is. Isshae persze gondosan figyeltette, de Dartyr tehetséges játékos volt. Minden titkát megosztotta Ianarakkal. Az életét jelentette az őszinteség. De azért…
- Ám a shaddok Álmáról semmit sem tudunk, így csupán a szavad, egy áruló szava a biztosíték rá, hogy amit mondasz, igaz. S ki tudja, mikor tér valamennyi shadd az Álom ösvényeire?.
Dartyr szeme összeszűkült. Ha nem tudja, hogy esélye sincs a Hatalmas ellen, meglehet, nekitámad. Félretette inkább haragját és gyűlöletét, gondosan óvta, nehogy a pusztító láng elhamvadjon. Egyszer majd, gondolta, egyszer majd ugyanígy állsz előttem, és a segítségemet kéred. Akkor pedig élvezettel tépem majd ki a szíved.
- Hamarosan valamennyi shadd az Álomba menekül majd - mikor megszólalt, szavaiban nyoma sem volt indulatainak. - Mind ott voltak a quiphanni csatában, és nagyon kimerültek. Az is csoda, hogy néhányan eddig bírták. Nem sokára, egyik a másik után tér aludni. Nem egyszerre persze, mert mindig ügyelnek arra, hogy legalább néhány őrködjön a mesterek közül. De ha az alvók nem térnek vissza, akkor is kénytelenek lesznek rá, mert nem marad más lehetőségük. Nemcsak azért mert kimerültek az erői. A shaddok öregszenek, nagyúr, tán még gyorsabban is, mint egy közönséges halandó. Egyedül a Való -tornyokban töltött mélyálom tudja megifjítani őke. Ha pedig elnyeli a shaddokat a Mélyálom, egyiekt a másik után, én hosszú időre ott tarthatom őket.
Isshae hosszan hallgatott. Nem tévesztette meg őt a másik szenvtelen hangja. Ebben a szobában, ebben a cernben másoknál jóval élesebben látott a Láthatatlan Világokban is. Érzékelte a másik indulatait, s szórakoztatta a fellobbanó bosszúvágy. Tisztában volt vele, hogyan érez iránta Dartyr. Szerencsétlen, gondolta sajnálkozva, ha nem lennél ilyen reménytelenül rabja kisszerű vágyaidnak és indulataidnak, idővel akár méltó ellenfél is lehetnél.
- Bizonyíts, Huszonegyedik - suttogta, s hátat fordított Dartyrnak, jelezve, hogy részéről befejezte a beszélgetést. - S ha úgy látom, megfelelsz, átveheted majd egyikünk helyét!
Dartyr még aznap útra kelt.
Három kísérőjével a nyomában, kékesen kavargó manaörvényből lépett elő - mérföldszázakra a Daumyr óriás szikláitól. Holdtalan, felhős éjszaka volt, ám az apró barlang vaksötétjénél nem lehetett feketébb. A két lunírpáncélos alak együtt mozogva derítette fel a sziklacsarnokot, és kurta biccentéssel adták tudtára a varázstudóknak, hogy biztonságos a környék. Alig félnapi járásra voltak Ryektől, s talán biztonságosabb lett volna hagyományos módon megtenni az utat Shulurból ide, ám Dartyr a leggyorsabb módszert választotta. Az Erőd kémeinek jelentése szerint egyetlen éber shadd sem volt a városban. Az áruló Huszonegyedik meglepve érzékelte, hogy az az igazi mesterek, valamennyien az épülő birodalom peremvidékein tették a dolgukat. Ezért döntöt a Huszonegyedik a térkapu mellett. Úgy mondták, segítségként kíséri el a szótlan, tetovált arcú varázstudó, és a Lunír légió két centariora. Valójában Dartyr biztos volt benne, hogy a varázsló kémkedik, a harcosok pedig legalább annyira őrzik, mint védik. Látszólag gyanútlanul belement a dologba; olyan ütőkártya volt a kezében, amivel nem vetekedhetett Shulur egyetlen hatalma sem.
Fertályóra múlva lódobogásra ugrott talpra a két légiós. Alacsony, mokány nő lépett be a barlangba. Pár halk szót váltott az egyik harcossal, majd eltűnt.
- Nagyúr - szólt a légiós fejet hajtva a két varázstudó előtt, de nem nézett egyértelműen egyikükre sem. - Indulhatunk.
Az lovaglás kényelmetlen és lassú volt, de a pteropta, a szárnyas ősgyík nyergéhez képest Dartyr egyáltalán nem találta elvislhetetlennek. Napközép előtt egy órával értek Ryekbe. Csendben, feltűnés nélkül jutottak be, a Lunír légió zölden csillanó vértjeit a toroni illúzióvarázsa leplezte, a két varázslónak elég volt némi álöltözet. Szállást az Erőd egyik itteni besúgójánál találtak - Isshae a gondos tervezés és pontos kivitelezés híve volt.
Dartyr, és kísérete csupán alkonyat után indult útnak a még mindig nyüzsgő városban. Jó órányi sikátorjárás után, Gyűrűbástyák tövében, egy csak az avatottak számára felfedezhető bejárathoz vezette a másik hármat. A két harcost itt állította őrségbe - figyelmét nem kerülte el, hogy csak azután mozdultak, hogy a tetovált arcú alig észrevehetően bólintott. Dartyr nem mutatta, hogy felfigyelt volna a közjátékra, a katonák azonban sosem lehettek jó összeesküvők.
Innentől a Huszonegyedik vette át az irányítást. A titkos utakon, melyek a sziklaalap járataival kötötték össze a Tornyokat, gyorsan eljutottak a Hetedik lakhelyéig. Dartyr habozás nélkül, magabiztosan rótta a végtelennek tetsző folyosókat és lépcsőket. A Toronyban járkáló tanítványok és shaddatorok észre sem vették őket.
Végül a legfelső szinten Dartyr csendre intette a toronit, és a jókora terem közepén magasodó, kör alakú kamrát járta körbe. A kamra falán megszámlálhatatlan jel izzott. Lüktettek, de nem egy ritmusban, ami egy idő után delejes hatást keltett. Még Dartyr sem tudta teljesen kivonni magát az elmét igázó befolyás alól, időről-időre le kellett hunynia a szemét, hogy kirekessze a fényeket.
Az északi oldalon találta meg, amit keresett. A Védelem jelei között derengett, alig volt nagyobb, mint egy tenyér. Az egymást átszövő vonalak voltak hivatottak megakadályozni, hogy a Hetedik túl korán ébredjen fel, amíg a teste és szelleme vissza nem nyerte erejét. Ez a rúna zárta le a visszavezető utat, ám az irányítást használója kezébe adta.
Vagy annak a kezébe, aki ismerte a rajzolat titkát.
Dartyr kezében vörheny fényű írópálca jelent meg, és lassan róni kezdte saját jegyeit a rúna köré. Apró, alig látható vonalak, látszólag az eredeti rúnaszövevény részei. Ám mire végére ért, a Védelem jeleit körbezárta az idegen hatalom. Ryek shaddjaként sosem uralhatta az elmúlás erőit! Ismét érezte a zsigereibe markoló rémületet, mikor az Erőd falai között rádöbbent, a halott sziklák megfosztották erejétől. A Daumyr Fókusza nyomasztóan erős volt már - és az áruló tudta, hogyan használja fel a hatalmát. Gúnyos-kegyetlen mosollyal gondolt arra, mit érez majd a Hetedik, mikor hatalma kiteljesedvén, kipihenten a visszavezető utat keresi. És holt vidéket talál majd maga körül!
- Önnön álmodba zárva, az idők végezetéig - suttogta Dartyr. Eltüntette az íróvesszőt, és intett a toroninak, hogy mehetnek.
Félúton járhattak a Torony alsó, rejtett bejárata, és a Gyűrűbástyák oldala között, mikor a tetovált arcú varázstudó elszánta magát a támadásra. Kinyújtott kezéből pusztító lángförgeteg lobbant… és oszlott el nyomtalan. A toroninak arcára fagyott a döbbenet, mikor Dartyr lassan megfordult, sértetlenül.
- Érdekes volt - biccentett. - De alábecsülsz, ha azt hiszed, ennyit sem tanultam meg rólad és uraidról közöttetek! Semmire sem mentek nélkülem, ostoba! Azt hiszed, bármelyiktek akár a közelébe tudna menni egy Toronynak? Bolond!
Felrántotta karján a selyeminget, s a másik elé tartotta a csuklója feletti ábrát.
- Ez egy shadd pecsét! Az Erődben senki nem képes ilyet csinálni rajtam kívül! Úgyhogy azt ajánlom, mondd meg a gazdáidnak, jobb, ha számolnak velem. Reméld, elhiszik, amikor számot kell adnod róla, miért vallottál kudarcot!
Száraz nevetése hosszan csengett a föld alatti folyosókon. A toroni némán, moccanatlanul hallgatta, de nem azért, mintha nem akart volna tenni valamit. Csupán a tagjait bilincsbe verő varázst nem tudta megtörni.
Másnap hajnalban tértek vissza.
Isshae Ianarak szótlanul hallgatta végig a tetovált arcút. Végül egy intéssel elbocsátotta a varázstudót, s még a száját sem húzta el a másikból feltörő megkönnyebbülést megérezve.
Az ablakhoz sétált, és kinézett a zöldes színű habokra.
Ügyes, tűnődött elismerőn. Gyorsan tanulsz Huszonegyedik. A neheze azonban csak ezután vár rád. Eleddig az elszántságodat tettük próbára, most a kitartásod következik. Tizenkilenc shaddra vár még ugyanez a sors, s neked kell beteljesítened a sorsukat. S aztán… csak aztán jön csak az igazi rémálom. Számodra is.
By ynev.inomi.hu
| | |
AJÁNLOM AZ OLDALT
