magusogl
magusogl
Menü
 
Köszöntő
 
Írások
 
Játékos
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Egyéb
 
Ennyien láttak
Indulás: 2005-01-03
 
Enrawelli tudástár összes új kasztja
Enrawelli tudástár összes új kasztja : Felderítő

Felderítő

Daud  2005.04.09. 08:20

>>

- Bebizonyosodott - mormolta az elcsigázott lovag -, hogy a Szövetség legbelső köreibe áruló férkőzött. Mint mondják, Doran Felsővárosából irányítja praktikáit, ám ez csupán egy feltételezés a sok közül. Miután Eligor úr eltűnt, a mágusok pedig hasztalan kutattak az ellenség hírforrása után, rendünk nagymestere, Lord Lauren is elrendelte a kutatást. Ügynököket küldött a szélrózsa minden irányába - s fáradozását végül siker koronázta: a Dal Havának utolsó napjaiban ígéretes híreket kaptunk. Egyik kóborlónk a legendás Di'Luani orákulum nyomára bukkant. Nagymesterünk azt parancsolta, kísérjük el oda, s tudjuk meg az áruló nevét... - Mélyet sóhajtott. - Negyvened magammal indultam útnak. Onzun, akinek a biztonságát szavatoltuk, Lord Lauren talán legkitűnőbb erdőjárója és íjásza. Egy határmenti faluban találkoztunk vele. Komor és hallgatag fickó, de helyén van az esze és a szíve. Hónapok óta hajszolták az Ikrek, s noha elfogadta társaságunkat, örülni nem örült nekünk. Csendesebben halad, s főként szabadabban lélegzik egymagában, azt mondta...

... - Egy este körülfogtak a nagykirály falanxharcosai - folytatta Lord Kestel. - Kivágtuk magunkat a gyűrűből, de tizenhét halottat, súlyos sebesültet kellett hátrahagynunk. Attól kezdve nem leltünk nyugodalmat. Folyvást hátrálni kényszerültünk, hátrálni a tenger felé. Nyolcszor ütköztünk meg kisebb-nagyobb üldöző seregekkel, mígnem csak heten maradtunk. A sebesült Onzunt magas láz gyötörte. Élelmünk elfogyott, lovaink kimerültek. Három napja erősítést kértünk a nagymestertől - hogy mi lett üzenetünk sorsa, nem tudhatom. Tegnapelőtt megint támadás ért bennünket, ám ezúttal nem katonák, nem embervadászok rontottak ránk, hanem Tharr szerzetesei. Hajnalban kezdődött. Két őrt úgy intéztek el, hogy a lovak sem neszelték meg jöttüket. Onzun érzékei szerencsére még nem tompultak el: felrázott bennünket, sokat azonban nem tehettünk...

...Onzun beszámolt róla, miképp szedte ki a Di'Maremi orákulum egyik szolgálójából, hol keresse Di'Luant. Beszélt az átkelésről Onpor bércein, a küzdelemről Sigur kémeivel. A déli oldal ember nem járta rengetegében végül ősi, jórészt romba dőlt városra lelt. Két hétig időzött ott, a számításokat pontosította; nyomokat, valamiféle útbaigazítást keresett - nem eredménytelenül. Minden bátorságát összeszedve mászta meg a hegyet, melynek szélfútta ormán, összehajló sziklák árnyékában rejtőzött a jósda. Az épületet megpillantva nyomban visszafordult - így szólt a parancs. A tengerparthoz igyekezett immár ezer veszélyen át, oda, ahol Ranil lovagjai várták. Acélerdőtől fedezve kerekedett fel megint, hogy azt az egy kérdést feltehesse, ám a célt másodszorra nem érte el. Kudarcot vallott.
- A térképet megőriztem - suttogta. - A Háromfejű bérencei nem lelhettek rá...

Wayne Chapman: Észak Lángjai

A felderítők nem csak a hadseregek féltett és megbecsült tagjai, de minden komolyabb kereskedő kivételesen jól tartott emberei. Ugyanígy nagy a megbecsülésük és hasznuk az expedíciókban, a nomád kultúrákban, a kis hegyi törzsekben, de akár még az olyan nagyon megvetett orkok között is.

Számtalan kultúra és sok faj alakította ki sajátságos szokásait a felderítőik kiképzésekor, okításakor. Jelentős eltérések lehetnek a különböző tájegységek specialistáinak tudásában, még ha az alapok azonosak is. Az egyik legszembetűnőbb változatosság azonban, kétségtelenül a fegyverzetek terén nyilvánul meg. Az erősebb testalkatú fajok képviselőinek felderítői, mint amilyenek például az orkok is, jobban kedvelik a lőfegyverek helyett a hajító eszközök alkalmazását.

Az ork hegyivadászokról rengeteg szóbeszéd terjeng. Van aki a vadságukat, van aki a hihetetlen profizmusukat emeli ki, de az kétségtelen, hogy hegyi terepen, nehezen belátható, sokszor járhatatlan és veszélyes talajon, ahol oly kevés a nyom, nincsen párjuk. Közelharcban és távolsági harcban egyaránt méltó ellenfelei az emberek és elfek bármely felderítőjének köszönhetően dárdáiknak.

Az erdei terepen a legjobbnak kétségtelenül a elfek felderítői bizonyulnak. Senki nem képes oly kecsességgel és csendben mozogni az erdősségekben, mint ők. Kiemelkedő látásuknak és jó hallásuknak köszönhetően nagyon apró eltéréseket is képesek észlelni az erdők természetes rendjében, így ismervén fel a veszély avagy a lehetőség nyújtotta apró jeleket.

A hegyek mélyén, tárnák sötétjében a törpék is kifejlesztették sajátos módszereiket, hogy minél inkább a maguk hasznára fordíthassák az otthonuk nyújtotta lehetőségeket. Teljes sötétségben, sokszor belső sugallataikra hallgatva találják meg a helyes utat, és szinte lehetetlen, hogy eltévedjenek. Kitűnő érzékeik megsúgják nekik, hol is vannak éppen, és merre lelhetik céljukat. A nyílpuskák valódi szakértői ezek a kis termetű harcosok.

Ynev többi területén az emberek uralják a terepet. Megannyi különcségükkel, szokásukkal, a saját tájegységeiknek megfelelő túlélési kiképzésükkel bizony megközelítik, sőt bizonyos esetekben maguk mögé is utasítják a többi faj képviselőit. Persze vannak még más, kevésbé ismert népek és fajok is, melyek kitűnő útkeresőket, megfigyelőket nevelnek, mint például a sáskaszerű aunok, ám ritkaságuk okán kevés a róluk megtudható információ.

Nem egy könnyű hivatás a felderítőké. Sokszor zord, mostoha körülmények között törtetnek céljuk felé, míg máskor óriási veszélynek kitéve magukat az ellenség állásait kémlelik ki. Ismeretlen területeket térképeznek fel, majd az információt megosztják másokkal. Erdőjárók, felfedezők, és kitűnő lövészek hírében álló személyek ők.

Vannak olyan jól képzettek, mint a legtöbb harcos, ám inkább a távolsági harcmodort kedvelik a közelharc helyett. Harci tudásuk fejlesztését nem tekintik elsődlegesnek, igaz nem is hanyagolják el azt, mivel sosem lehet tudni, mikor csap le rájuk valami veszedelem. Az ilyen személyek igazi fegyvere elsősorban a sokrétű tudásukban, önnön képességeik teljes kihasználásában van.

A legtöbbjük valamilyen katonai egységben kapja meg alapkiképzését, és ez elég jelentősen befolyásolja a későbbi fejlődésüket is. A többiek pedig szükségszerűségből veszik fel ezeket az alapokat, mivel elősegítik további tanulmányaikat. A katonai alapoknak köszönhetően jobban hozzáedződnek a megpróbáltatásokhoz és magasabb szintű harcászati tudást szereznek, ami a túlélésüket jelentős mértékben elősegíti. Általában jó eszű, jó megfigyelőképességű, kiemelkedő ügyességgel megáldott személyek. Vannak persze ettől eltérőek is, de általánosságban elmondható, hogy a reflexeikre és eszükre támaszkodnak elsősorban, és nem az erejükre.

A felderítők némely szempontból közelebb állnak azonban a tolvajokhoz, mint a harcosokhoz. Jobban kedvelik az észrevétlenséget és a csendet, és többre becsülik a biztonságot a kényelemnél. Sokuk szerint a harcosok túl nagy zajt csapnak, vagy túl ormótlanok és figyelmetlenek ahhoz, hogy képesek legyenek megérteni az ő sajátságos nézőpontjukat, így legtöbbször megmaradnak a többi felderítő társaságában, hiszen legalább bennük megtalálhatják mindazon értékeket, amelyeket oly sokra becsülnek maguk is.

A felderítő életének nem feltétlenül velejárója a magány, mégis többen közülük egymagukban róják Ynev hatalmas térségeit. Hajtja őket előre az ismeretlen felfedezésének, megismerésének vágya, hívja, csábítja őket a kaland lehetősége. Ezen okok miatt szép számban vannak jelen a kalandozók között, akik tudásukat legalább oly mértékben megbecsülik, akár a hadvezérek vagy az expedíciók vezetői. Szakmájuk elismert mestereiként bizonyos, hogy bármerre vetődjenek is, találnak olyan személyt, aki igényt tarthat tudásukra.

 

A kaszt jellemzői

Szint Szívósság Gyorsaság Tudat Kaszt-képességek
1 +0 +1 +2 +1 Gyorsaság I., Írástudó
2 +1 +2 +3 +2 Megfigyelés I.
3 +2 +2 +3 +2 Gyors lövés vagy Gyors újratöltés
4 +3 +2 +4 +2 Fegyverhasználat - Mesterfok
5 +3 +3 +4 +3 Pontos lövés
6 +4 +3 +5 +3 Érzékek I., Vadonélő
7 +5 +4 +5 +4 Villámgyors keresés
8 +6 +4 +6 +4 Suhanó árnyék
9 +6 +4 +6 +4 Távoli lövés
10 +7 +5 +7 +5 Érzékek II.
11 +8 +5 +7 +5 Vadonélő
12 +9 +6 +8 +6 Precíz lövés I.
13 +9 +6 +8 +6 Gyorsaság II.
14 +10 +6 +9 +6 Észlelhetetlen
15 +11 +7 +9 +7 Precíz lövés II.
16 +12 +7 +10 +7 Képesség
17 +12 +8 +10 +8 Láthatatlan
18 +13 +8 +11 +8 Megfigyelés II.
19 +14 +8 +11 +8 Precíz lövés III.
20 +15 +9 +12 +9 Képesség

Életerő és fájdalomtűrés

A felderítők életereje és fájdalomtűrése is jónak mondható. A természetben eltöltött hosszú időnek és a testedzésnek köszönhetően jól bírják a viszontagságokat, ám szívósság terén elmaradnak a marconább harcosoktól, hiszen messze nem olyan sok küzdelemben vesznek részt.

Jellemzők

A felderítők kimagasló reflexekkel vannak megáldva. Átlagosnak mondható azonban a szívósságuk és a szellemük védelme is.

Harcértékek és harcmodor

Ezen a téren nagyon jól teljesítenek, bár nem olyan jól, mint a többi harcos. A felderítők elsődleges fegyverzete az íj, nagy ritkán a nyílpuska, továbbá bizonyos fajok esetében, mint például az orkoknál, a hajítófegyverek, valamint a könnyebb pengék közelharcra. Ez legtöbb esetben valamilyen rövid kard, de sokan megmaradnak a különböző kések és tőrök mellett is. Vértezetet csak nagyon ritkán öltenek, és az sem lesz fémvért, mert nagyon leterhelné őket, akadályozhatná a mozgásukat, így elsősorban a bőrvértek jöhetnek esetükben szóba.

Képzettségek

Világi felfogású emberek, akik elsősorban a minél hatékonyabb túlélés elengedhetetlen tudásának fejlesztésében jeleskednek. Kiemelkedően jók a természetben hasznosítható tudás terén, valamint az ilyen területeken rendkívül jól, gyorsan és csendben, sokszor észrevétlenül mozognak.

Követelmények

Alap TÉ: +2
Faj: -
Jellemző: Szívósság 2+, Gyorsaság 2+
Képzettségek: Futás 6+, Túlélés 6+, Ismeret - Természet 4+.
Képességek: Fegyverforgatás - Alapfok (valamilyen távolsági fegyver), Kitartás - Alapfok, Vadonélő, Útkereső.

Elsődleges képzettségek: Akrobatika, Álcázás, Állattartás, Egyensúly, Észlelés, Futás, Gyógyítás, Hallgatózás, Ismeret - Herbalizmus, Ismeret - Természet, Ismeret - Térképészet, Keresés, Lopózás, Lovaglás, Mászás, Szakma, Túlélés, Ugrás, Úszás.

Kp/szint: 8 + Intelligencia módosító

Fp dobás/szint: d8 + Állóképesség módosító

 

Kaszt-képességek

Megjegyzés: Azoknál a képességeknél, amelyek a távolsági harcban erősítik a karaktert, mint például a Gyors lövés, a játékos dönthet úgy, hogy a felderítő nem lőfegyverre, hanem dobófegyverre specializálja magát. Ilyenkor ezek a képességek nem a lőfegyverekre, hanem a dobófegyverekre lesznek érvényesek az ő esetében.

Gyorsaság I.: A felderítő gyorsabban és magabiztosabban mozog a megszokottnál. A felderítők alap sebessége +2-vel nagyobb, így 12-es értékű lesz. Ez kihatással van a felderítők által megtehető napi maximális távolságokra is.

Írástudó: A felderítőknek a térképészeti tudásuk megfelelő kihasználása és a kapott parancsok, utasítások tökéletes végrehajtása, no meg persze a saját tapasztalataik megörökítése céljából kiemelkedő fontosságú az írástudás. A karakter megkapja az azonos nevű képességet.

Megfigyelés I.: A karakter nagyon jó megfigyelő és képes kizárni az őt zavaró tényezőket ezen tevékenysége közben. A karakter a Keresés és Észlelés dobásaikor mindig használhatja a 10-es szabályt, függetlenül a körülményektől.

Gyors lövés vagy Gyors újratöltés: A karakter megkapja a Gyors lövés képességet, ha íjat használ, vagy a Gyors újratöltés képességet, ha nyílpuskát használ lőfegyverként. Ha a karakter a hajítófegyvereket favorizálja, úgy a Gyors lövés képességét használhatja a dobófegyvereire a lőfegyverek helyett.

Fegyverhasználat - Mesterfok: A karakter annyira megszokta már a fegyverét, hogy mesterré vált annak kezelésében. A karakter megkapja az azonos nevű képességet, egy lőfegyverre vagy dobófegyverre, amihez ért.

Pontos lövés: A karakter megkapja az azonos nevű képességet. Ha a karakter inkább hajítófegyverekkel harcol és nem lőfegyverekkel, úgy ezt a képességét a hajítófegyvereire kapja meg.

Érzékek I.: A karakter kifinomult érzékszervekkel rendelkezik. Hallása és látása másfélszer jobb a saját fajtársainál megszokottnál. Ezen felül a karakter +2 körülmény módosítót kap a Keresés, Észlelés és Hallgatózás próbáira.

Vadonélő: A karakter megkapja az azonos nevű képességet egy új területtípusra.

Villámgyors keresés: A felderítő megkapja az azonos nevű képességet, ha teljesíti annak feltételeit.

Suhanó árnyék: Mivel a felderítők elég komolyan veszik az észrevétlenség fontosságát, de nem akarnak lemondani a mozgékonyságukról sem, ezért megkapják az azonos nevű képességet, ha annak feltételeit teljesítik.

Távoli lövés: A karakter megkapja az azonos nevű képességet, ha a követelményeit teljesíti. Ha a karakter inkább hajítófegyverekkel harcol és nem lőfegyverekkel, úgy ezt a képességét a hajítófegyvereire kapja meg.

Érzékek II.: A felderítő érzékszervei kifinomultsága miatt a karakter a felderítő kaszt-szintjei felét hozzáadhatja a Keresés, Észlelés és Hallgatózás próbáihoz. A képesség által nyújtott módosítók nem adódnak össze az Érzékek I. nevű képesség nyújtotta módosítókkal.

Precíz lövés I.: A felderítők híresek a pontos lövéseikről, dobásaikról. A karakter, ha testrészre céloz, lefelezheti a Támadó Értékét sújtó negatív módosítókat. Ha a karakter inkább hajítófegyverekkel harcol és nem lőfegyverekkel, úgy ezt a képességét a hajítófegyvereire kapja meg.

Gyorsaság II.: A felderítő alapsebessége további 2 egységgel növekszik, immáron 14-es alapsebességet biztosítva neki.

Észlelhetetlen: A felderítőket nagyon nehéz észlelni. Ha a karakter nem mozdul, vagy csak nagyon lassan halad, akkor kaszt-szintjei negyedét hozzáadhatja a Lopakodás és Rejtőzés képzettség próbáihoz. Ha a karakter gyorsan kíván haladni (kocog), miközben rejtőzik, vagy lopakodik, úgy még nem kap levonást a próbáira. Ha ilyen helyzetben futni kíván, úgy -10 módosítót kap a képzettség próbáira.

Precíz lövés II.: A felderítő, ha testrészre céloz és sikerül sérülést okoznia, úgy a sérülés mellé az áldozat mindig elszenvedi az enyhe seb nyújtotta hátrányokat. Ha netán túlütés következne be, és a sérülés mértéke eléri az áldozat Ép mennyiségének negyedét, úgy a sérülést minden esetben súlyos sebként kell tekinteni, annak minden hátrányával. Ha a karakter inkább hajítófegyverekkel harcol és nem lőfegyverekkel, úgy ezt a képességét a hajítófegyvereire kapja meg.

Képesség: A karakter választhat egy képességet, melynek teljesíti a feltételeit.

Láthatatlan: A képesség használata közben a felderítő valóban közel láthatatlan. A Rejtőzés és Lopakodás képzettség dobásaihoz mindig hozzáadhatja a kaszt-szintjei negyedét, valamint az Álcázás képzettsége minden 3. szintje után +1 összhang módosító illeti meg ezen próbáira, ha álcázza magát. Valamint akkor sem kap levonást ezekre a képzettségeire, ha fut.

Megfigyelés II.: A képesség birtokában a karakter időhúzás nélkül is képes hihetetlen részletességgel megfigyelni és kielemezni bármit. Az Észlelés és Keresés próbái során minden esetben használhatja a 20-as szabályt, és a megfigyelés ideje is csupán négyszerese a normálisnak, nem pedig húszszorosa.

Precíz lövés III.: Az ilyen tudással bíró felderítők lövéseit, dobásait, kevesen képesek túlélni. A karakter minden távolsági fegyverrel okozott sebzéséhez hozzáadhatja a kaszt-szintjei felét. Ezen felül a legkisebb sérülés, amit egy testrészen ejt, súlyos sebnek fog minősülni, annak minden hátrányával. Ha a karakter inkább hajítófegyverekkel harcol és nem lőfegyverekkel, úgy ezt a képességét a hajítófegyvereire kapja meg.

Konvertálta és írta: SaGa

 
Kalandmester
 
Humor
 
Térképek
 
Házi szabályok
 
Enrawelli tudástár
 
Itt lehet beszélgetni
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Regények